Németország, Franciaország, Anglia vagy az USA: nem számít, hol bukkannak fel - mindenhol visítás fogadja őket: kiakadt rajongók, akik Bill (19), Tom (19), Gustav (20) és Georg (21) nevét sikítják, és kívűlről fújják a dalokat.
Sok Tokio Hotel-rajongó még ennél is messzebbre megy, egyértelmű ajánlatot tesznek az imádottaiknak - például kihívó posztereken: "Bassz meg keresztül a monszunon" vagy "Tom, le akarunk szopni" feliratok még szinte ártalmatlanok.
A Bravo-sorozat ötödik részében a fiúk elmondják, mi az igazság - köztük és a rajongók közt...

Mit szóltok a rajongóitok kissé erős felirataihoz?
Tom: Szerintem jó, hogy a rajongóink ennyire közvetlenek... (vigyorog)
Bill: Ez teszi őket a mi rajongóinkká. De hogy őszinte legyek, már a kezdetektől fogva néhányszor elakadt a lélegzetünk...
Mi volt a legjobb élményetek a rajongóitokkal?
Bill: Az első fellépés, miután megjelent a Durch den Monsun - és egyszerre olyan sok rajongó énekelte a dalt. A koncertet le is kellett mondanunk, mert túl nagy volt a tömeg. Teljesen padlót fogtunk!
Tom: Éppen először voltunk Mexikóban. Több mint két órán keresztül autogramot osztogattunk. A rajongók nagyon meghatódtak, sokan még sírtak is, csak azért, mert mi ott voltunk. Annyira csodálatos volt. Addig még sosem jártunk dél-amerikai országban, és nem tudtuk, hogy ott is ennyire ismertek vagyunk. És hirtelen ott állt több ezer ember. Egyszerűen hihetetlen volt, ami ott történt.
Volt már igazán kirívó esetetek a rajongókkal?
Tom: Oh igen. Madridban egyszer az irányítás teljesen kicsúszott a kezünkből. Gustav bement a hotelszobájába. De az ágyán már ott feküdt néhány rajongó. Egyenesen Gustav torkának ugrottak, és ő annyira megijedt. Bill és az én szobám ajtaja előtt is elég sokan álltak. Folyton kopogtak, felmásztak a tűzlétrán, és pokolian sikítoztak.
Bill: Aztán hirtelen megjelent a rendőrség. Betörték az ajtót, és előráncigáltak. "Maga Bill Kaulitz?" ordították. Aztán összepréselték a kezeimet, kihallgattak és azt állították, hogy én vagyok a felelős ezért a káoszért. A probléma az volt, hogy nem beszéltek angolul, csak spanyolul. Alig értettem valamit. Tom megpróbálta elérni a testőreinket. Amikor odaértek, minden tisztázódott.  Be be akartak vinni a rendőrőrsre.
De itt a rajongók már túl messzire mentek, nem?
Bill: Na, igen, ez már rémisztő és indulatos volt.
Tom: De amióta bandaként utazunk, már egyáltalán nem zavar minket. Egyszerűen ezzel jár, és nem aggódunk emiatt. Eléggé ijesztő volt, ugyanakkor azért vicces is. De ha otthon vagyunk, akkor szeretjük a nyugalmat. Akkor nem adunk autogramot, és nem fotózkodunk. De amikor utazunk, akkor  természetesen ezt szívesen csináljuk.
Előfordult már, hogy utálatosak voltatok a rajongókhoz?
Tom: Szóval sosem lennénk hozzájuk undokak. Túl fontosak nekünk.
Bill: Sosem akarunk utálatosak lenni velük. Hiszen szeretjük őket. Mindenkinek van néha rossz napja vagy néha mérgesen néz. Néha nem tudunk mindenkinek autogramot adni. Akkor idegesek vagyunk és tovább kell mennünk a következő megbeszélésre. A turné alatt mindig elérhetőek vagyunk a rajongóink számára, és egyáltalán nem vagyunk seggfejek.
Tegyétek a kezeteket a szívetekre - történt már valami kínos eset a rajongóitokkal?
Tom: Nem. Csak egyszer egy lány fel akart jönni a szobámba, és útközben hasraesett.
Bill: Vagy a jelenet a repülőtéren. Ott néhány lány beleordította a halálos csöndbe, hogy "Meg akarunk téged b*szni!" De ez inkább csak nekik maguknak volt kínos.
Tom, hány groupie volt már eddig az ágyadban?
Tom: Hmm, ezt nehéz megmondani. Nem számolom.
Bill: Van hozzá egy számológépe! (nevet)
Tom: Csak annyit mondhatok, hogy több nő volt az ágyamban, mint ahányszor a wc-n voltam. (hangosan nevet) Nem, hülyéskedem! Most komolyan mondom: valahogy nyugodtabb lettem.
Ez mit jelent...?
Tom: Ezt magam sem értem - de talán így 19 éves koromra már benőtt a fejem lágya. Nem mintha a szex unalmas lenne. De ugyanolyan szívesen nézek meg egy DVD-t is esténként. A másik az, hogy nagyon kimerítő. (vigyorog) Időközben valami keményebbet is el tudnék képzelni. De ezért a lány biztosan leütne.
És mi a helyzet Georg és Gustav groupiejaival? Ők is olyan vadak, mint Tom?
Tom: Amennyire tudjuk, nekik nincsenek ilyen dolgaik! (nevet)
Bill: Egyikünk sem olyan, aki gyorsan a lényegre tér egy lánnyal. Gustavnak volt barátnője a karrierünk kezdetén, de már nincs senkije.
Tom: Georg úgy tesz, mintha nagy nőcsábász lenne. De valójában jobban szereti, ha a lány a rámenős.
Bill: Belül egy disznó, de kívülről nézve túl félénk.
Tom: Meg kell neki mutatni, hogy mennek a dolgok. Bizonyára voltak már csajok, akiknek ő tetszett és fordítva. De senki sem tette meg az első lépést. Velem ez másképp van - én a vadászok és gyűjtők közé tartozom.
És te, Bill? Még mindig nem volt egy csók sem?
Bill: Nem, még mindig nem. Ettől nagyon szomorú vagyok. Most 19 éves vagyok és ez igazán nagyon hiányzik. Nagyon szeretnék egy barátnőt, akivel megoszthatnám az életemet, aki mindent megért, amit csinálok. Noha itt van nekem Tom. De feltétlenül akarok egy barátnőt.
De a kínálat eléggé jó, nem?
Bill: Nagyon nehéz megnyílni valakinek. Nincs időm, mindíg úton vagyok. Amikor az aftershow partikon lányokkal találkozom, sosem tudom, valójában mit akarnak. Nem látok kiutat a közeljövőben sem - ez rossz. De még mindig itt van nekem a zene, ez az én támaszom. És a kutyák a pótlékok. Nagyon sok kutyát akarok. Boldoggá tesznek.
[köszönet]