Az egész történet Loitsche kis városában kezdődött mikor Tom és Bill Kaulitz a szüleikkel odaköltöztek. Talán akkor kezdődött ez az egész őrület, ami az óta is fogva tart minket.

Betti! Alexa! Gyertek le egy kicsit lányok! –kiabált fel apa

Megyünk! –hangzott a válasz

Lefele azon tanakodtunk h mit akarhat apa.

Itt vagyunk! –álltunk meg a lépcső aljában

Lányok be szeretném mutatni az új szomszédjainkat! –mondta apa

Miért újak vannak? –tűnődtem

Igen! A régiek elköltöztek –magyarázta anya

Nem mi tehetünk róla! –emelte fel kezeit Alexa

Ezt rögtön gondoltam h nem egy 14 éves ikerpár elől költöztek máshova! –mosolygott apa

Ha tudná, hogy mennyire igaza van –suttogtam Alexának, aki csak kuncogni kezdett

Na de visszatérve a tárgyra be szeretném végre mutatni az új szomszédokat! –tért vissza a témához apu

Ő Simone Kaulitz Trümper! –mutatta be a kedves hölgyet

Jó napot! –mondtuk egyszerre

Nyugodtan tegezzetek lányok! Nem vagyok én annyira öreg! –mosolygott kedvesen

Rendben! –mondtuk

Ő itt Gordon Trümper! A fiúk nevelőapja! –mondta tovább apu

Jó napot! –mondtuk megint

Engem is nyugodtan tegezhettek! –mondta kedvesen

Mi csak bólintottunk.

És végül ők az ikrek! Bill és Tom Kaulitz Trümper! –fejezte be a bemutatást apa

Sziasztok! –mondtuk Alexával

Hello –mondták ők is egyszerre

Nos, most h ezen túl vagyunk, menjük szerintem vacsorázni! –állt fel anya

Rendben már úgyis éhesek vagyunk! –vágtáztunk le a lépcsőről

Mert egész nap kint csavarogtatok talán azért éheztetek meg annyira! –mosolygott apa

Fel kell fedeznünk a kinti világot! Azt, ami majd ránk vár! Ezért igazán nem neheztelhetsz ránk! –védekeztem

Na, ez egy jó érv –mosolygott Gordon

Tudjuk! =) –nevettünk

Nem is vitatkozok tovább a nagy felfedezőkkel! –tartotta fel kezét apa

Fura volt, hogy egész vacsi alatt egy szót se szóltak a fiúk. Némán ettek és mintha feszengtek volna az új ismeretlen közegben. Gondoltuk Alexával kicsit feloldjuk őket hisz tudtuk milyen rossz új helyre költözni. Vacsora után már fel is vetettük remek ötletünket.

Öhm… fiúk nincs kedvetek kijönni velünk a kertbe? –kérdeztem

Hát… mehetünk –mondták némi gondolkozás után.

Menjetek csak! –mosolygott Simone

A kertbe… azért pont oda, mert ott volt a kutyánk Szuszó és gondoltuk, ha egy kicsit játszanak vele és nincsenek szülői szem előtt talán feloldódnak.

Gondolom, nem érzitek magatokat a legfényesebben! –mondtam mikor már a fűben ültünk

Hát nem! Mi megszoktuk Magdeburg nyüzsgését! –mondta Bill

Igen tudjuk milyen rossz, ha kiszakítanak a megszokott közegből –bólogatott Alexa

Igen? –nézett rám Tom

Bezony! Mi Berlinből költöztünk ide! Az első pár hét maga volt a pokol! –mondtam

De hogy szoktátok meg mégis? Itt nincs semmi! –mondta Bill

Csak jó helyen kell keresni! –kacsintottunk a fiúkra

Miért mégis mi van itt? –néztek ránk értetlenkedve

Hát mikor mi „felfedezni” megyünk a nagyvilágot vagy buliba megyünk vagy a haverokhoz ki a térre –mondtam

Jó kis felfedezés! –mosolygott Tom

Az bizony! Anyuék meg úgy tudják, hogy a srácokkal vagyunk a játszón! –mondta Alexa

Hát már nem is olyan szörnyű a helyzet! –mondta kicsit felélénkülve Tom

Megszokható! Ha megvan a megfelelő ismeretség, akkor minden nap tartogat valami meglepetést!=) –mondtam

És az meg természetes, hogy titeket is bemutatunk a bandának! Már ha van kedvetek hozzá! –mondta Alexa

Még szép! –vágták rá

Akkor jó! Am jó végre látni olyan embereket, akik magukon viselik a civilizáció nyomait! –néztem a fiúkra

Ezt hogy érted? –kérdezte Bill

Nagyon menő szerintünk a ruhátok, a hajatok és még ki tudja, mik derülnek ki rólatok, ha megismerünk titeket jobban=)! –mondta Alexa

Klassz hogy összeismerkedtünk –mondta Tom

Igen szerintünk is az! –mondtam

Na, menjünk be, mert a szülők már biztos készek hogy mit csinálhatunk és ti, hogy érzitek magatokat! –mondta Alexa

Rendben! –állt fel a kis csapat

Bent a szülők remekül elbeszélgettek…

Nos, jól elbeszélgettetek? –kérdezte anya

Igen remekül! –bólogattunk mind a négyen

Ennek örülök, hogy a fiúknak vannak már barátaik! –mondta Simone

Akkor mi megyünk! Elég késő van és szerintem a fiúk is fáradtak! –mondta Gordon

Ez természetes egy ilyen fárasztó nap után! –mondta apa és ő is felállt

Köszönjük a vendéglátást! Köszönünk mindent! –mondta Simone és Gordon

Ugyan nincs mit megköszönni! –mondták a szüleink

Miközben anyáék bent búcsúzkodtak mi a ház előtt voltunk a fiúkkal.

Akkor holnap átjöttök? –kérdeztem

Szerintem igen! –mondta lelkesen Tom

9 óra körül jó lesz? –kérdezte Bill

Tökéletes addigra az álomszuszék is felébred! –mondta Alexa

Én is szeretlek! –mondtam

Szóval 9 órakor itt a ház előtt! –mondtam

Rendben! –bólogattak a fiúk

Hát akkor, sziasztok! –mondtuk és két puszit adtunk a fiúknak, akik meglepve, bár de viszonozták

Sziasztok! –mondták majd a szüleikkel az oldalukon elmentek

Este, amíg el nem aludtunk az új szomszédokról és persze a fiúkról dumáltunk. Majd úgy 11 óra körül bekómáltunk és elaludtunk. Azonban reggel jött a fekete leves a sokáig való fennmaradásnak…

Minden kezdet nehéz, de a folytatás még nehezebb