16.rész – Letti hazatér.

- Szóval… amit mondtál az utcán azt szívből mondtad? Vagy csak azért mert nem szeretted volna hogy megfázzak? – kérdeztem tőle pár órával… már egy kávézóban ültünk Magdeburgba. – Mondd csak meg az igazat nyugodtan. Nem haragszom meg.
- Én…- sóhajtott egy nagyot – Nézd Lara! Én még nem annyira érzek irántad szerelmet. – hajtotta le a fejét – Sajnálom.
- Ohh… nem kell. Tudtam… azaz sejtettem. De nem haragszom… - mondtam, majd halványan elmosolyodtam.
- Köszönöm!
- Ezt?- nevettem.
- Imádom, ha nevetsz!- mosolygott.
- Hát…- pirultam el – Köszi. De… ti most Roxyval újra?
- Én és az a liba? –nevetett – Neem!
- Ohh… - vidultam fel, ekkor megszólalt a telefonom – Bocsi! –mondtam Tomnak majd felvettem. –Igen?
- Hol a pi**ába vagy? – hallottam a vonal másik végéről Letti hangját.
- Magdeburgba… miért? – lepődtem meg.
- Bazmeg! Itt vagyok a magdeburgi reptéren, mivel kérted hogy jöjjek haza. Szóval indulj meg és gyere értem!- mondta majd letette.
- Ez hülye. – motyogtam.
- Ki hülye?- kapta fel a fejét Tom.
- Letti hívott. Itt van a reptéren…- húzogattam a számat.
- Letti? – lepődött meg – Hol volt?
- Kölnbe. Na de kimegyek hozzá. –álltam fel.

- Ne már… majd én kiviszlek!- ajánlotta fel, majd intett a pincérnek…
Negyed óra múlva a dugóban ültünk, Magdeburg közepén.
- Basszus. Ez is… - sóhajtottam.
- Anyád! Menj már!- kiabált Tom az előtte álló kocsinak. Mert „kicsit” előre tudott volna menni.
- Nyugi…- nevettem.
- Igen?- szóltam bele a telefonomba, mivel idő közben elkezdett csörögni – Á! Szia anya! Mizu?
- Szia Lara!- szólt bele vidáman – Nos… azonnal gyertek haza Magdeburgba!- mondta most már idegesen.
- De…- lepődtem meg – Miért?
- Az ráér… de gyertek légy szíves!- mondta.
- Rendbe…n- mondtam, de közbe letette. – Ebbe mi ütött? – kérdeztem magamtól.
- Mi baj?- fordult felém aranyos mosollyal Tom.
- Anyu volt. Azt mondta menjünk haza most… fura. – húztam fel a szemöldököm.
- Hazavigyelek?- kérdezte kissé szomorúan, és csalódottan.
- Először menjünk el Lettiért, légyszi! – kértem, és kislányosan pislogtam rá.
- Oké…- mondta. Mosolyogva pusziltam meg az arcát…
- Ennyi? – húzta fel a szemöldökét, majd rám nézett.
- Nem…- nevettem, majd közelhajoltam hozzá és egy halvány csókot adtam neki.
- Hm… ezt szeretem! – mosolygott kajánul, majd megnyalta a száját.
- Jó, de oda kéne érni!- tértem vissza a föld nevű bolygóra.
- Jó…- sóhajtott. Itt be is fejeztük a csevegést. Azaz az út hátralévő részében nem társalogtunk.

- Már jó hogy ideértek!- mérgelődött Letti a kocsiban. Közbe kiértünk a reptérre, és haza indultunk.
- Fogd be!- szóltam rá.
- Jó…- mondta duzzogva. – Minek jöttünk ide?- mutatott az utcánk névtáblájára.
- Anya hívott valami fontos ügybe. – mondtam majd néztem az ablak mellett elsuhanó házakat.
- Itt vagyunk…- ált meg Tom a házunk előtt.
- Kösz…- szállt ki Letti.
- Hát… köszönöm hogy ennyi helyre elvittél. – mondtam „kissé” zavartan, majd halványan elmosolyodtam.
- Alap…- nevetett.
- Köszönöm…- hajoltam hozzá, majd megcsókoltam.
- Nincs mit…- mosolygott. – Szia.
- Szijah… - mondtam majd egy utolsó csókot adtam neki, és kiszálltam. Tom eresztett egy elégedett mosolyt, majd elhajtott.
- Anya! Apa! Megjöttünk!- kiáltotta el magát Letti.
- Itt vagyunk! – hallottuk anya hangját a nappali felől.
- Oké…- mondtam majd Lettivel az élen a nappaliba battyogtunk. Mikor beléptünk érdekes meglepetés tárult a szemünk elé…