9.rész – Mozi.

- Itt vagyok… - mentem le. – Roxy? – ültem le.
- Elment… - felelte ridegen Tom.
- Mi van? – kérdeztem tőlük. Ott ültek fapofával előttem. – Mi van?
- Felvettel Kölnbe az egyetemre!- sóhajtott Letti.
- Mi?- esett ki a kezemből a kanál [nem Uri Geller utódja vok, nyugih! xD]
- Igen… tudod az építészeti fő suli… most hívtak, hogy fel lettem véve!
- De…- makogtam, de megszólalt a telefonom. Kijelző: nagyi – igen?- álltam fel, és az udvar felé vettem az irányt.
- Szia! Ott van Letti is?- kérdezte vidáman.
- Nincs… miért? – ültem le a hintaágyra.
- Nem anyádék gépe zuhant le!!! – újságolta boldogan. Mikor meghallottam egyszerűen sokkolt. Örültem. Sírtam. Igen… elkezdtem pityeregni. Az örömtől! Hogy a szüleim élnek!
- Mama! Wííííí – ugráltam össze-vissza.
- Ma indulunk haza, szóval holnap reggel már otthon leszünk!!!
- Okés… és akkor ugye nem kell tovább itt lennünk?
- Nem!- nevetett.
- Okés…- boldogan dőltem le a fűbe. – Lettit felvették az egyetemre…- mondtam unottan és a bárányfelhőket néztem.

- Mi? Ez csodálatos! És téged?- örült meg a hírnek.
- Nemtom. Nem hívtak. – vonta meg a vállam.
- Mind1! Leteszem! Jók legyetek! Szia!
- Oké! Szia!- tettem le, és bementem.
- Miért vagy ilyen boldog?- kérdezte cinikusan Letti.
- A mama hívott, hogy anyuék élnek!- ugráltam.
- Míí? Igeen! Tudtam!- jött oda és megölelt. – Mikor jönnek haza?
- Holnap…- ület le. Majd ő is. Megvacsoráztunk, majd mindenki ment arra amerre akart. Én gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és bedőltem az ágyba. Örültem hogy végre elmehetek ebből a házból… de viszont szomorú is voltam mivel Letti elmegy. Aztán eszembe jutott hogy holnap már nem itt leszek. Kipattantam az ágyból és elkezdtem összepakolni. Fél órát szenvedtem a pakolászással… ránéztem a telefonomra, ami 22: 30-at mutatott. Remek… mit csináljak? Nem voltam álmos! Előkerestem az eltett laptopom, és bekapcsoltam. Persze miután bebújtam az ágyba. Felmentem msn-re… mivel régóta nem voltam fenn… 1 emberke felvett. Valami badboy. Megnéztem kik voltak fenn… hát „páran” azért voltak. Épp zártam be az msn-es ablakot, amikor írt valaki:
[Wiko.O] üzenete:
Szijaa!
souljaGirl üzenete:
Szia.
[Wiko.O] üzenete:
mizujs?
souljaGirl üzenete:
semmi extra. Itt vok a Kaulitz házba… -_- történetét majd holnap elmondom telefonon.
[Wiko.O] üzenete:
Hogy hol?????? Uhh… -.- =S
souljaGirl üzenete:
ja… na de majd holnap elmondom! ;)
[Wiko.O] üzenete:
Okés… am. Megyek nyáron hozzátok xD
souljaGirl üzenete:
Wííííí!!!! Jeee… oksi… de már nyár van xD
[Wiko.O] üzenete:
Jól van na xD
És még így elhülyültünk egy darabig, amikor badboy@hotmail.de bejelentkezett [Nem igazi msn cím! Én találtam ki! ] Gondoltam írok neki, hogy milyen űrlény [ xD]
souljaGirl üzenete:
Szia… ki vagy?^^
Badboy üzenete:
Tom… a szomszéd szobából… xD Nem jössz át? :D [ fel húzós szemöldökű szmájli ]
souljaGirl üzenete:
Uffh… Na mi van? Roxy elment, és csaj hiányod van? Asszem megyek mert a végén még rád küldök egy vírust, de akkor lef*sod a bokád! [by Letti xD]
Badboy üzenete:
Na ne mond… cica xD
souljaGirl üzenete:
Anyád! xD Na megyek…szia!
Badboy üzenete:
nye mááá!! :’(
souljaGirl üzenete:
Bocsi szívi, ilyen az élet! ;) puszi!
Aztán kijelentkeztem. Persze előtte elköszöntem Wikitől. Lekapcsoltam a laptopot, és bebújtam a puha takaróm alá……..
*************** Reggel***************
Reggel a telefonomra keltem. Mormogva vettem fel, s még azt se néztem meg hogy ki hív.
- Mi van?- mormogtam.
- Szombat!- nevetett bele Wiki – Ma megyek haza Berlinbe, szal ugorj fel a buszra és gyere el! – nevetett tovább.
- Jajj… - sóhajtottam. – Berlinbe? Hülye vagy? – nyíltak ki a csipáim.
- Csak vicceltem!- nevetett.
- Azé… - dőltem vissza megkönnyebbülve az ágyamba.
- Szóval ma megyek haza…
- Okés… - ásítottam
- Szal mit akartál elmondani?
- Jajj Wí! Majd később!- nyüszögtem.
- Okés… na de lépek! Megy a gép! Majd este hívlak! Szia!- köszönt el.
- Okés… szija!- köszöntem el én is, és kinyomtam, majd ledobtam magam mellé a telefont. Előre bambultam, majd megráztam a fejem és kikeltem az ágyból. Felvettem a pacskerem, és ásítozva lementem. Meglepetésemre Letti ott szenvedett a bőröndjeivel.
- Hát te?- kérdeztem csodálkozva.
- Megyek Kölnbe… - vigyorgott.
- Hova?- sikítottam fel.
- K Ö L N B E! – mondta még egyszer.
- Mi? De… csak ősszel kezdődik a suli!- háborodtam fel.
- Igen, de meg kell szoknom a környezetet! Mellesleg anyuék 5-perc múlva itt lesznek! Mert megyünk haza!- nézett rám.
- Basszus!- rohantam fel,és előkapkodtam pár göncöt, ami egy fehér tunika, és egy fehér tornacipő volt. A tegnap összerakott bőröndjeimet fogtam, és elindultam le.
- Kicsim!- láttam anyát az ajtóba. Nevetve odamentem és megöleltem. Nem veszettem el őket! Ugyanezt apuval is megcsináltam.
- Simone-val beszéltem! Üdvözöl titeket!- mondta immár a kocsiba apa. Mivel az ikrek aludtak, így hagytunk nekik egy cetlit hogy elmentünk. Épp a nagyiék fele tartottunk.
- Meg is jöttetek? Örülök!- jött ki mosolyogva a konyhából a nagyi.

- Igen!- nevettem. Még beszélgettünk egy kicsit, majd anyu bejelentette hogy a könyvét reklámozva különböző országokba megy… apu pedig Londonba, valami ügy miatt. Letti pedig 7:00-kor indul repcsivel Kölnbe. Épp fenn ültem a szobámba és TV-t néztem, amikor csörgött a telefonom. Kijelzőn ismeretlen szám.
- Igen?- vettem fel.
- Szija Lara. – hallottam a vonal túlsó végéből Andreas hangját.
- Szija szöszi! Mizujs?- örültem meg.
- Nem jössz el moziba? Bemutatnám a barátnőm :) – kérdezte kedvesen.
- De, persze! Örömmel! –mosolyodtam el – Mikor?
- Öhm… most?- láttam magam előtt ahogy elvigyorodik.
- Oké… akkor megyek! Szija!- nevettem, és letettem a telefont.
Felvettem egy piros egybeszoknyát, egy fekete magas sarkú szandált, kiengedtem a hajam, kifestettem magam, és felkaptam a fekete táskám. Sietve távoztam, és a mozi felé vettem az irányt. 15-perc múlva a mozi elé értem ahol Andreas állt kézen fogva egy szőke hajú lánnyal.
- Sziasztok!- mentem oda hozzájuk.
- Szia!- mosolyogott Andreas – Ő a barátnőm Lexy Müller! Lexy, ő itt Lara Engel.
- Szija!- mosolygott majd adott 3 puszit.
- Szia…- lepődtem meg. Nem szoktam hozzá a 3 puszihoz [ xD]
- Akkor hölgyeim!? Bemegyünk?- tárta szét a ezét Andreas.
- Persze!- feleltük nevetve…..

Folytatása következik.