19. rész

- Nincs akkor is! Szimi! Ha még egyszer ezt mondod megverlek! –Rami

- Attól félek én! - J

- Vére mosolyogsz! J -Rami

- Hát ha egyszer hülyeségeket mondd az ember, azon mosolyogni szokás!:)

- Milyen hülyeségeket? –Rami. Most ránéztem olyan *gondolkozz észlény=)* -es arccal.

- Jaaa! – csapott a homlokára- Hééé! De ez nem is hülyeség!

- Ne mondj olyat ami nem igaz!=)- vágtam vissza.

- Haha…- Rami –Na de menjél és beszélj vele!

- Megpróbálom. De akkor is ez olyan ciki!

- Figyelj! Ha tényleg nagyon szeret és nem csak arra kellesz neki, akkor megért és vár a dologgal. –Rami.

- Igazad van. Csak azt nem tudom, hogy mondjam el neki.

- Az megy majd magától. ;) –Rami – Na menjél csaje és csak akkor gyere vissza, hogyha letisztáztátok a dolgot!

*Kopogtak*

- Igen? –Rami

- Hello Rami, Szimi itt van? –Georg

- Persze- mondta és kitolt a fürdőből.

- Öhm…hello- kezdtem zavartan.

- Szija, beszélnünk kell. –mondta

- Tudom…- hajtottam le a fejem.

- Gyere. –mondta és átölelt. Így mentünk át a szobánkba. Megnyugtató volt, hogy így mentünk. Szerintem megérti majd a gondomat…de ha mégse? És kidob? Áhh…nyugi ennyire talán nem rossz a helyzet. Talán. Remélem. Bementünk a szobába és leültünk az ágyra egymással szemben.

- Figyelj…- kezdtem

- Tudok mindent. –Georg

- Honnan?- meglepődtem. Honnan tudja??

- Bill hallotta a beszélgetéseteket. –Georg

- De jó…még egy ember aki hülyének néz. –forgattam a szemem.

- Ne mondj ilyet. Ő is megért téged. –Georg

- Vagy csak sajnál.

- Nem. Nem sajnálatból mondja. –Georg- Ne haragudj! Nem tudhattam ezt.

- Sajnálom, hogy meg kellett tudnod.

- Ne, ne sajnáld. Ennek így kellett történnie. És különben is: Ha megteszed, talán még több szomorúság ér és én ezt nem akarom. Nem akarom rád erőltetni. Ha kell, várok vele, még feldolgozod. –Georg.

Ezzel a kijelentésével most nagyon meglepett. Nem számítottam rá. Hihetetlen milyen megértő. Ez nagyon tetszik benne. Azt hittem ő nem ilyen. De szerencsére tévedtem.

-Köszönöm. –csak ennyit mondtam és átölelt.

- Szeretlek! –mondta.

- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy- mondtam már könnyes szemmel.

- Köszönöm, hogy a barátnőm vagy. –Georg. És megcsókolt…nagyon jó volt…

- Ne sírj! –mondta mosolyogva.

- Nem sírok.

- Na ne mondd! :) –Georg

- De mondom!:)

- Kérek puszííít!- visszament dedóba xD

- Jól van fiam, tessék!- nyomtam 1 puszit a szájára.

- Köszönöm!- mondta…elfeküdtünk az ágyon és elaludtunk a fáradságtól…FOLYT.KÖV.!!!