Bevezető.

16 éves vagyok és Lana Diepose a nevem. Az anyám angol és eddig vele éltem kint Amerikában, mivel a szüleim elváltak. De most apámhoz kellet költöznöm Németországba. Már 3 napja itt vagyok és kezdenek visszatérni a német szavak a fejembe. Apu és anyu más-más nyelven beszéltek hozzám mikor kicsi voltam, így ajándékba kaptam 2 nyelvet és franciát meg az iskolámba tanultam 3 évig. Nagyon vidám és spontán vagyok néha túlságosan is. Sokat beszélek. Barna hajam van, ami a lapockámig ér és tépettre van vágatva. A szemem barna és szemüveges vagyok. Nem valami álomlány vagyok, de akik ismernek (lehet, hogy azért mert ismerik a belsőm) azok azt mondják, hogy szép vagyok. Nagyon szeretem a zenét, de a hangom valami szörnyű, ezért kezdtem el hangszereken játszani. Tudok zongorázni, gitározni és egy kicsit dobolni…

Téli szünetben költöztem át…

1. rész

Véletlen vagy a sors?

-Apa!- kiáltok le a földszintre, miközben épp húzom fel a pulóveremet. -Van itt Magdeburg-ban valahol egy hangszerkereskedés?

-Nem tom.- szól vissza az újság mögül, miközben és a szekrényben kotorászok valami kaja után. –Nézz körül azért vagy itt!

-Nem azért…azért mert anyám szegényedik és te nem adtál neki pénzt… -gondoltam magamban. –Oké.- mondtam miközben a kezembe akadt egy alma.

A számba vettem az almát miközben fölvettem a kabátomat, a cipőm és a sapkám. A gitáromat tokostul a hátamra vettem mivel volt rajta egy kis javítani való.

-Nah elmentem.- mondtam apámnak.- Majd jövök.

-Oké, szia kicsim.

Kicsim…

ez a szó járt a fejembe miközben az almát ettem.

-Nem vagyok már annyira kislány…vagy még is? – gondoltam magamba. Annyira elmerültem ebben, hogy nekimentem egy hosszú barna hajú fiúnak akinek látszólag nagyon sietős dolga volt. És még télen is napszemüveget hord…

-Bocs, nem figyeltem.- mondta.- Jól vagy?

-Persze…Ha már így egymásba ütköztünk, akkor megkérdezem, hogy nincs-e a közelben egy hangszer bolt?- kérdeztem kicsit bunkón megnyomva a „ütköztünk” szót.

-Öhh…hát…menj egyenesen végig ezen az utcána, majd fordulj balra és abban az utcában van egy.- mondta zavartan.

-Köszi- mondtam és még egy mosolyt is megeresztettem, hogy ne tűnjek bunkónak.

A hó elkezdett szálingózni én meg kidobtam az almacsutkámat az egyik szemetesbe. Egy kicsi kóválygás után megtaláltam az üzletet. Beléptem. A helység valami fantasztikus volt. Teli volt mindenféle hangszerekkel és kotta állványokkal, meg mindennel, ami kellet a zenéléshez. Ebbe a fiatalos környezetbe nem illett a 60 év körüli ősz férfi.

-Jó napot!- köszöntem a férfinak.- Foglalkozik hangszerjavítással?

-Szerbusz!- mosolygott.- Persze. Mi a panasza a hangszerednek?

-Talán, az hogy állandóan használom… Áh dehogy is…Tegnap hangolás közben letörtem véletlenül a csavaró kart és ezt szeretném valahogy semmisé tenni.

-Mutasd!

Feltettem a gitáromat a pultra és kivettem a tokból. Megmutattam a férfinek hol a gáz.

-Holnapra megfelel?

-Komolyan megtudná csinálni egy nap alatt?- kérdeztem felcsillanó szemekkel.

-Igen.- mondja mosolyogva az eladó.

-Oh nagyon köszönöm…És lenne még egy kérdésem. Oda lehet ülni a dob mögé? –mutattam az egyik dob szerkó felé.

-Persze, csak nyugodtan.

És már indultam is.

-Uh de rég fogtam a kezembe dobverőt.

És elkezdtem játszani. Csak úgy azt a ritmust, ami eszembe jutott. Már vagy egy jó 10 perce a dobok mögött ülök, amikor beront az üzletbe egy alak. Én gyorsan abba hagytam és csak figyeltem a jelenetet.

- Alex(eleksz) bácsi!!! Rejts el gyorsan.

A férfi nem érdeklődött a dolog után hanem az idegent a pult alá nyomta és gyorsan lekapta a fejéről a sapkát és a napszemüveget.

Én már kezdtem indulni.

-Ne!- kiáltott rám „Alex bácsi”- Fogd és vedd föl.- utasított és a kezembe dobta az alak sapkáját és a szemüveget.

Engedelmeskedtem neki, nem tudom miért és oda mentem a pulthoz, hogy megkérdezzem, mi van.

De erre nem volt időm mivel berontott az üzletbe egy csomó tini lány és elkezdtek kiabálni és felém indultak.

-Ez az!

-Kapjuk el!

Én meg csak kérdően néztem a boltosra, Ő meg lefele mutogatott majd elkezdett csevegni velem.

-Sajnálom hölgyem, de sajnos nem tartunk ilyen fajta hangszert. Óhajt esetleg mást?

És ekkor esett le, mi van!

-Hát igazság szerint megnézném még azt a gitárt- s én is belementem a színjátékba.- Azt a feketét, legyen szíves.

-1 pillanat. –majd odafordult a visítozó lánycsapathoz.- Önöknek mit segíthetek?

-Öhh… azt a sapkás hülyegyereket szeretnénk. – szólt az egyik lenézően és felém bökött.

-Mit szeretnétek tőlem?- kérdeztem megvetően.

Mindegyik hülyegyerek csak össze-vissza nézte.

-Ez nem az! Ti idióták, hogy keverhettétek össze?- kiabálta az egyik.

És nagy szitkozódások közepette kimentek a boltból. Az idegen előmászott a pult mögül és Alex bácsi felé fordult.

-Uh köszönöm…már megint!- mondja az idegen.

-George! Ezen a héten már a második alkalom hogy az ügyfeleim miattad gáz helyzetbe hozom!- 
és felém mutatott én meg levettem a cuccokat.

Aztán csak egymást bámultuk és…

-Már megint te???- egyszerre mind ketten.

-Bocs…- az alak nem tudta befejezni mert én elkezdtem szakadni a nevetéstől.

Mikor már nem fuldokoltam tudtam körbenézni és észrevettem, hogy a 2 férfi is velem nevetett.

-Nem kell bocsánatot kérned, ez nagyon poénos volt.- mondom még mindig fülig érő szájjal.- 
Csak beviharzik valaki aztán a pult mögött terem én meg eljátszom a tiszteltre méltó vásárlót. XD

-Hogy értettétek, azt hogy „már megint te???” ? –kérdezte csodálkozva Alex bácsi.

-Hát…izé

-Én küldtem ide kb egy fél órája mert egy zeneboltot keresett.- mondta az idegen. –Jah és én 
George vagyok. –teszi hozzá mellékesen és felém nyújtja a kezét.

-Lana- s kezet ráztunk. Aztán Alex bácsinak is bemutatkoztam.

-Na de ha már kértem, akkor had nézzem meg azt a fekete gitárt.- mondtam csillogó szemekkel és nyújtottam a kezem. Úgy kaptam utána, mint a gyerek a nyalóka után.

A fogása könnyű volt, de a felépítése stabil, szilárd, de ezzel együtt nagyon rugalmas is. Miközben játszottam rajta egyre jobban a szívemhez nőtt.

Majd hírtelen abba hagytam mert éreztem hogy mindenki engem bámul.

-Te tudsz gitározni?- kérdezte George.

-Igen tud. –mondta huncutul Alex bácsi- És dobolni is tud.

-És zongorázni is tudok.- mosolyodtam el. Az emberek mindig ledöbbenek hogy 3 
hangszeren is tudok játszani, de ha valaki megismer akkor rájön hogy ez vok én! Zenemániás, 
kitartó, dumagép és idióta egy személyben!

-Menyibe kerül ez a gitár?- kérdeztem Alex bácsit.

A válasz egy csillagászati összeg volt. Azonnal kikapta a kezemből a gitárt a fiú és ő is kipróbálta. Elkezdett egy dallamot játszani. Nem tagadom, nagyon tetszet. Miközben játszott én elkezdtem beszélni.

-Nagyon jó ez a szám? Honnan van? És tök jól pengeted a húrokat.- hadartam a szokásos sebességemben.

-Ez az egyik száma a bandánknak.- mondja meglepődve.

-Miért vágtál ilyen fejet?! Kül mi a zenekarod neve?

-Tokio Hotel…-mondta nagy büszkén.

-Aha…még sosem hallottam rólatok.

Azokat a fejeket, amit mind két pasi, vágott egész életemben az emlékeim közt tartom. George abba hagyta a gitározást.

-Te komolyan nem ismered a Tokio Hotelt?

-Nem…-kezdtem úgy érezni, valamiről lemaradtam.

-Honnan valósi vagy?

-Amerikában éltem eddig.

-Jah. Akkor értem. Nah az a lényeg hogy mi itt Európában egy nagyon híres zenekar vagyunk.

-Akkor ezért volt az a nagy felhajtás?- kérdeztem csodálkozva.- Rajongók…

-Pont ellenkezőleg –kapcsolódott be a beszélgetésbe Alex bácsi- Antifanok voltak. 
Na de ezt most hadjuk. Akarok nektek mutatni valamit.- és elővett pár kottát és mindkettőnk 
kezébe nyomott egyet-egyet.

-George, te gitár mögé, Lana, te a zongorához.- adta ki a parancsot az „ezredes”.

Fogtam a kottámat és odavonultam a fekete zongorához.

Elkezdtem áttanulmányozni a kottát. Nekem kell lassan kezdeni. Hát elkezdtem. 
Nagyon tetszett a dal, nagyon jó volt. Alex bácsi meg fuvolázott. Nagyon jól szólt
 az egész együtt. Mikor véget ért mind a 3man egy kicsit csöndben maradtunk. A csendet Alex bácsi törte meg.

-Már csak egy énekes hiányzik.

-Meglesz! És kell egy dobos meg még egy gitáros is?- kérdezte reménykedve.

-Jöhetnek Tomék is.- mosolygott George-ra az eladó.- Holnap itt délután 3kor!

-Rendben köszönjük!- mondtuk egyszerre a fiúval.

-És addigra kész lesz a gitárom?- kérdeztem aggódva.

-Persze, ne aggódj!

-OK. Viszlát és még egyszer köszönöm.

George-gal együtt távoztunk a helyszínről. Gyorsan felkapta a „jelmezét” 
ahogy kiértünk az utcára. Egy ideig csak sétáltunk egymás mellet majd hirtelen megcsörrent George telója.

-Hallo?

-???

-Oké, máris ott vagyok.

-???

-De mi történt?

-???

-Rendben, megpróbálok sietni.- s ezzel letette.

-Menned kell?- kérdeztem azonnal.

-Aha.- mondta. –Tuti ne kísérjelek el?

-Biztos!- vigyorogtam.- Már nagy lány vagyok. Tudok magamra vigyázni.

-Ok. Akkor szia!- mondta és adtunk egymásnak 2-2 puszit.